A Bizottság azért találkozott velünk, mint frakcióközi csoport, hogy többet megtudhassanak arról, valójában mi is zajlik az Országgyűlés falain belül. Egyértelművé tettük nekik, hogy a magyar Országgyűlés csupán egy kirakatintézmény, valójában a kormánypártok csak arra használják, hogy a demokrácia látszatát fenntartsák, s mindenféle párbeszédet nélkülöznek, csak ideologikus gyűlölközésre használják a törvényalkotás intézményét.
Kormánypárti képviselőkkel is találkoztak, kiknek az álláspontjai teljesen ledöbbentették a német kollegákat: elmondták, hogy Németországban a gyermekek védelme alatt az iskolai és otthoni bántalmazás, zaklatás megelőzésén és felszámolásán van a fő hangsúly, ezzel ellenben a magyar kormány múltba visszanyúlva próbál egy olyan képet felfesteni, ami egy valótlan múlt, s most ideologikus harcok mentén akarja megvédeni a gyermekeket valótlan veszélyektől. Úgy, hogy több, mint 24.000 gyermek él állami gondozásban és legalább 100.000 gyermek tapasztal napról napra iskolai zaklatást, otthoni bántalmazást, mely fölött a kormány szemet huny.
Hamar kibújt a német delegáció számára is a szög a zsákból: a Fidesz-KDNP kormánynak nem számít gyermekeink védelme. Ezzel szemben elmondtuk, hogy mi a valós problémákra akarunk fókuszálni: ezért nyáron az iskolai zaklatás témájában fogunk kampányt indítani – mely kezdeményezésünket üdvözölték, s biztosítottak támogatásukról.
A Sokszínű Magyarországért Képviselői Csoport továbbra is építeni fogja nemzetközi kapcsolatait az európai kollegákkal és társszervezetekkel, hiszen ez az utolsó bástya, ami megakadályozza a kormánypártokat attól, hogy egy kemény diktatúrát építsenek ki. Mi addig is dolgozni fogunk egy színesebb, elfogadóbb és élhetőbb Magyarországért.