Aktuális:
ügyek, témák, események

2023-06-13

Európai Fiatalok Eseménye:
A Sokszínű Magyarországért Képviselői Csoport húsz fiatalnak adott lehetőséget, hogy részt vegyenek az EYE2023 programon

Az Európai Fiatalok Eseménye (European Youth Event - EYE) 2023-ban Strasbourg, Franciaországban volt megrendezve június 09-10. között. Mindösszesen húsz fiatalnak adtunk lehetőség Magyarország minden tájáról, többek között Veszprémből, Jászberényből, Debrecenből és Pomázról, hogy olyan fiatalokkal és döntéshozókkal találkozzanak, akikkel közösen tudnak gondolkozni a közös Uniónk jövőjéről.
2023-06-05

 Budapest Pride:
Félelemtől a Büszkeségig: küzdelem az iskolai zaklatás ellen

2023-ban, a huszonnyolcadik alkalommal rendzik meg a Budapest Pride-ot, mely egyszerre egy rendezvénysorozattá is kinőtté magát az utóbbi évtizedekben. A Sokszínű Magyarországért Képviselői Csoport pedig először saját eseménnyel készül az iskolai bántalmazás prevenciójával, áldozatvédelmével és felszámolásával kapcsolatban.
2023-06-04

Megbeszélést tartottunk a német Bundestag Emberi Jogi Bizottságával

2023. június 03-án, szombaton, német kollegáinkkal találkoztunk, akik sorra látogatják az olyan országokat Európában, ahol az emberi jogok, a jogállam és különösen az LMBTQ-jogok komoly sérülést szenvedtek az elmúlt években.
2023-05-30

Közlemény:
A Sokszínű Magyarországért Képviselői Csoport Polgári Törvénykönyv módosításáról szóló javaslatát érdemi tárgyalás nélkül leszavazta az Országgyűlés Igazságügyi Bizottsága

A Sokszínű Magyarországért Képviselői Csoport résztvevő pártjainak országgyűlési képviselői törvénymódosítással védték volna az LMBTQ közösség tagjait, de azt a kormánypártok érdemi vita nélkül leszavazták az Országgyűlés Igazságügyi Bizottságában.
2023-05-22

II. Civil szervezeti találkozó

A képviselői csoport második alkalommal tartott egyeztetőfórumot a magyar LMBTQ-jogokkal foglalkozó civil társadalom képviselőivel.
2023-05-18

Bedő Dávid:
A szerelem színes.

A Sokszínű Magyarországért képviselői csoport elnökeként kötelességemnek érzem, hogy kiálljak az LMBTQ társadalom, és a tagjait megillető jogok védelme mellett.
2023-05-17

Közlemény:
Nemzetközi Nap a Homofóbia, Bifóbia és Transzfóbia ellen

Május 17-e minden évben a Nemzetközi Homofóbia, Bifóbia, Interfóbia és Transzfóbia Ellenes Nap (IDAHOBIT), melyen a Sokszínű Magyarországért Képviselői Csoport tagjaiként szeretnénk emlékezni az LMBTQ közösségre, akik nap mint nap harcolnak az elfogadásért, a tiszteletért és az egyenlőségért.
2023-05-02

Sajtótájékoztató:
A Sokszínű Magyarországért Képviselői Csoport tagjai törvénymódosítással védenék az LMBTQ-csoport tagjait a gyűlöletbeszédtől

A Sokszínű Magyarországért Képviselői Csoport tagjai törvénymódosítással védenék az LMBTQ közösség tagjait a gyűlöletbeszédtől, ezért a Demokratikus Koalíció, az LMP – Magyarország Zöld Pártja, a Magyar […]
2023-05-01

Közlemény:
A család az család.

Közlemény a Nemzetközi Családok Egyenlőségének Napja alkalmán.
2023-04-27

Demokratikus Koalíció: Az LMBTQ-közösséghez tartozók halálos ítéletét vagy emancipációját támogatja a kormány? – a kérdésre választ nem kaptunk

Sebián-Petrovszki László, a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője írásbeli kérdést tett fel Varga Judit, igazságügyi miniszternek azzal kapcsolatban, hogy mikor tervezi a kormány az LMBTQ-kisebbséggel kapcsolatos gyűlöletbeszédet felszámolni. A válaszra Répássy Róbert, az igazságügyi miniszter államtitkára válaszolt, mellyel lényegében kikerülték a kérdést. A Sokszínű Magyarországért Képviselői Csoport utána jár, hogy a büntetőhatóságok megkezdték-e a vizsgálatot.